Fekete Karácsony - Nyílt levél Mindannyiotoknak

Elítélem ezt az időt, mely a Fogysztók korának törvényeit égeti bele elménkbe! - megmérgezve Lelkünket...
Fekete Karácsony az, amit most a legtöbben élnek meg. Ez nem más, mint a társas magányban töltött "ünnep", ami már régen értelmét veszítette... A szellemiséget nem továbbító esemény, csupán egyetlen célt szolgál: Megnöveli a gazdaság éves forgalmát!

Kedves Testvéreim!

Azonos korban élünk és midannyian a betegség áldozatai vagyunk. A fogyasztás most már vírus, mely megfertőzve kultúránkat, tönkretesz mindent, ami az útjába áll! Miről szól most a Karácsony? Hallottunk bármit is idén a Betlehemi jászolról, vagy a három Napkeleti Bölcsről?
A Télapó készen áll arra, hogy hitelkártya ellenében kielégítse a fogyasztók igényeit... apropó hitel! - Vásárolj és nem kell fizetned! Aprózd el magad és legyél a lekötelezettünk - ezt talán már nem teszik hozzá az áruházak, de erről szól a "Téli Fesztivál", ami most már csak kevés helyen fut Karácsony néven és ha mégis találkozunk ezzel az elnevezéssel, akkor sem abban az értelemben ami még szüleinknek, nagyszüleinknek a békés lecsendesedésben, együtt töltött örömteli időt jelentette, ( a jászolban fekvő kisgyerekről már nem is szeretnék említést tenni, pedig fontos lenne, de egy ilyen "trendi" világban talán kevesen olvasnák el a további gondolataimat...)

Kívánok Nektek BÉKÉS-CSENDES-BOLDOG Karácsonyt! (az együtt töltött idő jegyében!)

szeretettel gondolva Rátok: szami

Hivatalos forradalom

A tél beállta miatt - ami mindannyiunk megdermesztésére szolgál - ki merem jelenteni, félelmeink valósak, de kezelhetőek.
Nem ellenségként kell a társadalomra tekintenünk, hanem e háború végső veszteseként, "aki" szükséget szenved... A vég küszöbén állva, vissza kell tekintenünk és tanulnunk a hibáinkból! Legyőzni önmagunkkat és felemelkedni romjainkból!

Világosan és egyértelműen: eljött az idő, hogy percről-percre számoljunk az egyre közeledő világégéssel! Alátámasztva: "Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát, és a fenevadét, amely hordozza, és amelynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, fel fog jönni az alvilágból, de elmegy a kárhozatba. És csodálkozni fognak a föld lakói, akiknek nincs beírva a nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadállat volt és nincsen, de megjelenik." /Jelenések. 17.7-8/

Mindez csupán, amit kiemeltem, egyetlen szelete az Apokalipszis megjövedölésének, de ha körülnézünk és lecsendesedünk, látni fogjuk magunk körül a világ elműanyagosodását. A pénzt, amiért most még megkapunk bármit, de felmerül a kérdés, hogy értéket közvetít-e számunkra!? Elértéktelenedett életeket kapunk csupán a pénzünkért... Elidegenedett embereket találunk magunk mellett a pótolhatatlan tárgyaink "jóvoltából"... és felismerjük a tényt, nem tettünk semmit ami az öröklétre szóló értéket képviselné. Akkor pedig szemünk láttára omlik össze minden, ami ezt a semmibe vezető értékrendet közvetítette: "Elesett, elesett a hatalmas Babilon is, amely ördögöknek lakóhelyévé lett..." /Jelenések. 18.2/

"...nagy dolog, zsarnoktól és örjöngőtől szabadulnunk" /Platón/

Végkövetkeztetés képpen, kijelentem, hogy megkezdtem forradalmamat, a fogyasztók korában a társadalom ellen, az emberiségért ! - szami

A KIS HERCEG /részlet/

"Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót: - Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
- Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót. /Antoine de Saint-Exupéry/
„De végül is mégis csak
várandós marad majd
veled a szívem.
Csak megszakadni néz föl,
hogy Te megszüless.”

/Zselenszky/

Isten szaga /részlet/

"Az indulást a Hold, kíváncsi Nap se
látta. A parton óriási máglyák
égtek, midőn végül megérkezénk. Ők
régóta vártak, így nem is pihentünk.
Kilenc bűnöst itéltünk tűzhalálra,
hét szűz leányt áldoztunk istenünknek.
Megosztottuk, ki megmaradt, magunk közt ;
testünk, lelkünk, lovunk is jóllakattuk.

...

Gyönyör csodálni, amint láng emészti
a bűnt, halandó, hitvány földi testet,
halál urának lenni, és beszíva
az égő test szagát, megmosni vérben
kezed s a kést ; és élni, visszaélni
a földi és az égi hatalommal,
s eltűnni bűvös ködben, hogy ne lesse
a távozást a Hold, kíváncsi Nap se."

/Orbán János Dénes/

A múlt - a jövő szemével

Ismét kérlelhetetlen az időjárás... Hideg és sötét tél vár ránk. Félek, hogy idő előtt megfagyok. De hiszem, hogy együtt lecsendesíthetjük a vihart, ami fejünk felett tombol.
-Minek nevezzem magunkat?
-Színek és látomások voltunk a földi létünk hajnalán...
Mostanra azonban ki merem jelenteni, (az új korszakban,) forradalmunk új állomásán:
Fekete szivárvány vagyok a KÉK égen. A mögöttem állók, színtelen, Fekete-fehér testek, az előttem járók pedig, megfestik a világot, amihez ebben a létezési formában tartoznom kell. Most, hogy már kiszakadtunk a magasabb értelembe vett világból, erőteljesen haladunk előre, valahová, a helyre vagy állomásra, amiről azt gondoljuk primitív agyunkkal, hogy örök. (Szellemünk is csak testből áll és, amíg nem merünk 100% biztonsággal Lekünkre támaszkodni, addig valósággal a földi lét rabjai vagyunk.) - amint ez bekövetkezik, már egy lépést sem kell megtennünk!
Ez a világ pillanatnyi, összeomlásra ítéltetett, sötét és ködös... itt utak vannak és ésszerű válaszokat kell adni, a korok szerinti elvárásnak megfelelően, míg odaát "csak" létezni kell. Eltelni az örök léttel, mely mindannyiunk alapja... a SZERETET! Ha ebben a világban nem, hát ígérem, hogy a következőben egyek leszünk! "Most", (-nincs időbeni viszonyítási alap) csak lepereg a létezés az óra függvényében, párhuzamban a testek kopásával és átalakulásával.

"Alattuk csatorna, Bennük semmi, fölöttük füstlepel. Örömtelen éltünk, bennük lerakódva. Elmúltunk gyorsan. Ők lassan múlnak el." /Bertolt Brecht/

Szerelmi ciklus 1927-28-ból /részlet/

"Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyûlöllek

és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már."


/Radnóti Miklós/

Ballada a senki fiáról /részlet/


"...a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom."

/François Villon/

Metafizikai_1. /részlet/

Mindenkiben ott volt a jel, ami a kezdettől belénk leheltetett. Van, aki megtalálja és van, aki nem is tud létezéséről...

Aki felfedezi magában ezt a magasabb szellemi világból hozott örökséget, annak feladata, hogy egy életen át harcoljon, annak felszínretöréséért. Testünk cselekedeteit és gondolataink milyenségét sokban befolyásolja ennek a metafizikai örökségnek a jelenléte, földi életünk során. A következő világ ahová visszatérünk, (ezen szellemi örökség formájában való létezés,) már azáltal lesz meghatározott, hogy miként gondolkoztunk ideát, és hogyan cselekedtünk...

Az elmétek legyen tiszta, kezetek könnyű és erős, akkor nem fullad bele Lelketek, a fizikai világ korlátaiba, elsőként az idő végességébe.

Őszi alkonyat

Egy sötét dobozból lestem a rajta kivüleső világba, a látottaktól rámolvadt a doboz. Az alkonyat melyet akkor láttam, egy jeget verejtékező vérbefulladás volt. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Dermesztett az egyedüllét érzete, és ha azokra gondoltam, akiket elveszítettem, ez csak megerősödött bennem... A némaság zokogása, amit érezni lehetett, látva, amint a Nap megadja magát a sötétségnek. Borzasztó volt. -olyan ez, mint amikor tudatosul bennünk, hogy hamarosan eljön a tél, mert kérlelhetetlenül ránktört az ősz. Próbáltam kimászni a dobozól, de féltem. Valaki megszorította fagyosan izzadó kezemet és csak annyit mondott: "Gyere!"
Én fogtam magam és egy nyugodt érzéssel visszbújtam a dobozba és néztem tovább kifelé, és tudtam hogy itt a tél... /Eljön a tavasz!!! ...csak messze van még.../

Beköszöntő - Előszó



"Feketék voltunk és fehérek,sötétben éltünk és meghaltunk a fénynek.
Álomszerű létünk valóság volt, vagy vízió csupán?
Fájdalmaink közepette nevettünk a legjobban magunkon. Elátkoztunk mindent, mi időből és testből vétetett, de mégis rabjai voltunk a földi világnak.
Mi a következő világnak adózunk, küldetésünk, hogy felkészüljünk a halálra és megtaláljuk az örökkévalóság igazságát, ami létünk alapját jelenti, a két szélső pont között." /előszó a Fekete-fehér albumból/

Ezen az irányvonalon szeretném elindítani a gondolatmenetet, ami remélem sokatokhoz eljut majd és elolvasása, valamint továbbgondolása, javatokra válik!