Elítélem ezt az időt, mely a Fogysztók korának törvényeit égeti bele elménkbe! - megmérgezve Lelkünket...
Fekete Karácsony az, amit most a legtöbben élnek meg. Ez nem más, mint a társas magányban töltött "ünnep", ami már régen értelmét veszítette... A szellemiséget nem továbbító esemény, csupán egyetlen célt szolgál: Megnöveli a gazdaság éves forgalmát!
Kedves Testvéreim!
Azonos korban élünk és midannyian a betegség áldozatai vagyunk. A fogyasztás most már vírus, mely megfertőzve kultúránkat, tönkretesz mindent, ami az útjába áll! Miről szól most a Karácsony? Hallottunk bármit is idén a Betlehemi jászolról, vagy a három Napkeleti Bölcsről?
A Télapó készen áll arra, hogy hitelkártya ellenében kielégítse a fogyasztók igényeit... apropó hitel! - Vásárolj és nem kell fizetned! Aprózd el magad és legyél a lekötelezettünk - ezt talán már nem teszik hozzá az áruházak, de erről szól a "Téli Fesztivál", ami most már csak kevés helyen fut Karácsony néven és ha mégis találkozunk ezzel az elnevezéssel, akkor sem abban az értelemben ami még szüleinknek, nagyszüleinknek a békés lecsendesedésben, együtt töltött örömteli időt jelentette, ( a jászolban fekvő kisgyerekről már nem is szeretnék említést tenni, pedig fontos lenne, de egy ilyen "trendi" világban talán kevesen olvasnák el a további gondolataimat...)
Kívánok Nektek BÉKÉS-CSENDES-BOLDOG Karácsonyt! (az együtt töltött idő jegyében!)
szeretettel gondolva Rátok: szami
Hivatalos forradalom
A tél beállta miatt - ami mindannyiunk megdermesztésére szolgál - ki merem jelenteni, félelmeink valósak, de kezelhetőek.
Nem ellenségként kell a társadalomra tekintenünk, hanem e háború végső veszteseként, "aki" szükséget szenved... A vég küszöbén állva, vissza kell tekintenünk és tanulnunk a hibáinkból! Legyőzni önmagunkkat és felemelkedni romjainkból!
Világosan és egyértelműen: eljött az idő, hogy percről-percre számoljunk az egyre közeledő világégéssel! Alátámasztva: "Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát, és a fenevadét, amely hordozza, és amelynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, fel fog jönni az alvilágból, de elmegy a kárhozatba. És csodálkozni fognak a föld lakói, akiknek nincs beírva a nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadállat volt és nincsen, de megjelenik." /Jelenések. 17.7-8/
Mindez csupán, amit kiemeltem, egyetlen szelete az Apokalipszis megjövedölésének, de ha körülnézünk és lecsendesedünk, látni fogjuk magunk körül a világ elműanyagosodását. A pénzt, amiért most még megkapunk bármit, de felmerül a kérdés, hogy értéket közvetít-e számunkra!? Elértéktelenedett életeket kapunk csupán a pénzünkért... Elidegenedett embereket találunk magunk mellett a pótolhatatlan tárgyaink "jóvoltából"... és felismerjük a tényt, nem tettünk semmit ami az öröklétre szóló értéket képviselné. Akkor pedig szemünk láttára omlik össze minden, ami ezt a semmibe vezető értékrendet közvetítette: "Elesett, elesett a hatalmas Babilon is, amely ördögöknek lakóhelyévé lett..." /Jelenések. 18.2/
"...nagy dolog, zsarnoktól és örjöngőtől szabadulnunk" /Platón/
Végkövetkeztetés képpen, kijelentem, hogy megkezdtem forradalmamat, a fogyasztók korában a társadalom ellen, az emberiségért ! - szami
Nem ellenségként kell a társadalomra tekintenünk, hanem e háború végső veszteseként, "aki" szükséget szenved... A vég küszöbén állva, vissza kell tekintenünk és tanulnunk a hibáinkból! Legyőzni önmagunkkat és felemelkedni romjainkból!
Világosan és egyértelműen: eljött az idő, hogy percről-percre számoljunk az egyre közeledő világégéssel! Alátámasztva: "Ezt mondta nekem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom neked az asszony titkát, és a fenevadét, amely hordozza, és amelynek hét feje és tíz szarva van. A fenevad, amelyet láttál, volt és nincsen, fel fog jönni az alvilágból, de elmegy a kárhozatba. És csodálkozni fognak a föld lakói, akiknek nincs beírva a nevük az élet könyvébe a világ kezdete óta, amikor látják, hogy a vadállat volt és nincsen, de megjelenik." /Jelenések. 17.7-8/
Mindez csupán, amit kiemeltem, egyetlen szelete az Apokalipszis megjövedölésének, de ha körülnézünk és lecsendesedünk, látni fogjuk magunk körül a világ elműanyagosodását. A pénzt, amiért most még megkapunk bármit, de felmerül a kérdés, hogy értéket közvetít-e számunkra!? Elértéktelenedett életeket kapunk csupán a pénzünkért... Elidegenedett embereket találunk magunk mellett a pótolhatatlan tárgyaink "jóvoltából"... és felismerjük a tényt, nem tettünk semmit ami az öröklétre szóló értéket képviselné. Akkor pedig szemünk láttára omlik össze minden, ami ezt a semmibe vezető értékrendet közvetítette: "Elesett, elesett a hatalmas Babilon is, amely ördögöknek lakóhelyévé lett..." /Jelenések. 18.2/
"...nagy dolog, zsarnoktól és örjöngőtől szabadulnunk" /Platón/
Végkövetkeztetés képpen, kijelentem, hogy megkezdtem forradalmamat, a fogyasztók korában a társadalom ellen, az emberiségért ! - szami
A KIS HERCEG /részlet/
"Amikor a bolygó közelébe ért, tisztelettel köszöntötte a lámpagyújtogatót: - Jó napot kívánok! Miért oltottad el a lámpádat?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
- Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót. /Antoine de Saint-Exupéry/
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató. - Jó napot!
- Mi a parancs?
- Hogy oltsam el a lámpámat. Jó estét!
Azzal meggyújtotta a lámpát.
- De hát akkor miért gyújtottad meg újra?
- Mert ez a parancs - felelte a lámpagyújtogató.
- Nem értem - jegyezte meg a kis herceg.
- Nincs is mit érteni rajta - mondta a lámpagyújtogató. - A parancs: parancs. Jó napot!
És eloltotta a lámpát.
Aztán egy piros kockás zsebkendővel törölgetni kezdte a homlokát.
- Szörnyű mesterség ez! Valaha régen nagyon értelmes volt. Este meggyújtottam, reggel eloltottam a lámpát. Aztán reggeltől estig pihenhettem, és estétől reggelig alhattam.
- Azóta megváltozott a parancs?
- A parancs nem változott - mondta a lámpagyújtogató. - Éppen ez a baj! A bolygó évről évre gyorsabban forgott, a parancs viszont maradt a régi.
- És? - kérdezte a kis herceg.
- És most, hogy percenként fordul egyet a tengelye körül, nincs egy másodpercnyi nyugalmam! Percenként oltok meg gyújtok.
- Mulatságos! - mondta a kis herceg. - Egy nap egy percig tart nálad.
- Egyáltalán nem mulatságos - mondta a lámpagyújtogató. - Tudod, mióta beszélgetünk itt egymással? Egy hónapja!
- Egy hónapja?
- Úgy bizony. Harminc perce. Az harminc nap! Jó estét!
És meggyújtotta megint a lámpáját.
A kis herceg meg csak nézte, és megszerette ezt a lámpagyújtogatót, aki olyan híven ragaszkodik a parancshoz. Eszébe jutott, hogyan kereste annak idején a napnyugtákat, hogyan húzta odébb a székét. Szeretett volna segíteni a barátján.
- Figyelj csak ide... Tudok egy módot rá, hogy pihenhess, amikor csak akarsz.
- Vagyis mindig - jegyezte meg a lámpagyújtogató.
Mert lehet valaki egyszerre hűséges is meg lusta is.
- A te bolygód - folytatta a kis herceg - olyan kicsi, hogy három lépéssel körüljárhatod. Ahhoz, hogy állandóan a napvilágon maradj, egyebet sem kell tenned, mint elég lassan járnod. Így aztán, ha pihenni akarsz, elkezdesz járni... és a nappal addig fog tartani, ameddig kívánod.
- Ezzel nem sokra megyek - felelte a lámpagyújtogató. - Világéletemben egyet szerettem: aludni.
- Öreg hiba - mondta a kis herceg.
- Öreg hiba - mondta a lámpagyújtogató. - Jó napot!
És eloltotta a lámpáját.
"Ezt - gondolta a kis herceg, ahogy továbbment -, ezt a többiek mind megvetnék: a király is, a hiú is, az iszákos is, az üzletember is. Pedig szerintem ő az egyetlen, aki nem nevetséges. Talán mert mással törődik, nem saját magával."
És sajnálkozva sóhajtott egyet.
"Ő az egyetlen - folytatta gondolatait -, akivel meg tudnék barátkozni. Csakhogy igazán túl kicsi a bolygója. Nem férnek el rajta ketten..."
Magának sem merte bevallani, hogy legkivált a napi ezernégyszáznegyven napnyugtájáért sajnálja ezt az áldott bolygót. /Antoine de Saint-Exupéry/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)