„De végül is mégis csak
várandós marad majd
veled a szívem.
Csak megszakadni néz föl,
hogy Te megszüless.”

/Zselenszky/

Isten szaga /részlet/

"Az indulást a Hold, kíváncsi Nap se
látta. A parton óriási máglyák
égtek, midőn végül megérkezénk. Ők
régóta vártak, így nem is pihentünk.
Kilenc bűnöst itéltünk tűzhalálra,
hét szűz leányt áldoztunk istenünknek.
Megosztottuk, ki megmaradt, magunk közt ;
testünk, lelkünk, lovunk is jóllakattuk.

...

Gyönyör csodálni, amint láng emészti
a bűnt, halandó, hitvány földi testet,
halál urának lenni, és beszíva
az égő test szagát, megmosni vérben
kezed s a kést ; és élni, visszaélni
a földi és az égi hatalommal,
s eltűnni bűvös ködben, hogy ne lesse
a távozást a Hold, kíváncsi Nap se."

/Orbán János Dénes/

A múlt - a jövő szemével

Ismét kérlelhetetlen az időjárás... Hideg és sötét tél vár ránk. Félek, hogy idő előtt megfagyok. De hiszem, hogy együtt lecsendesíthetjük a vihart, ami fejünk felett tombol.
-Minek nevezzem magunkat?
-Színek és látomások voltunk a földi létünk hajnalán...
Mostanra azonban ki merem jelenteni, (az új korszakban,) forradalmunk új állomásán: Fekete szivárvány vagyok a KÉK égen. A mögöttem állók, színtelen, Fekete-fehér testek, az előttem járók pedig, megfestik a világot, amihez ebben a létezési formában tartoznom kell. Most, hogy már kiszakadtunk a magasabb értelembe vett világból, erőteljesen haladunk előre, valahová, a helyre vagy állomásra, amiről azt gondoljuk primitív agyunkkal, hogy örök. (Szellemünk is csak testből áll és, amíg nem merünk 100% biztonsággal Lekünkre támaszkodni, addig valósággal a földi lét rabjai vagyunk.) - amint ez bekövetkezik, már egy lépést sem kell megtennünk!
Ez a világ pillanatnyi, összeomlásra ítéltetett, sötét és ködös... itt utak vannak és ésszerű válaszokat kell adni, a korok szerinti elvárásnak megfelelően, míg odaát "csak" létezni kell. Eltelni az örök léttel, mely mindannyiunk alapja... a SZERETET! Ha ebben a világban nem, hát ígérem, hogy a következőben egyek leszünk! "Most", (-nincs időbeni viszonyítási alap) csak lepereg a létezés az óra függvényében, párhuzamban a testek kopásával és átalakulásával.

"Alattuk csatorna, Bennük semmi, fölöttük füstlepel. Örömtelen éltünk, bennük lerakódva. Elmúltunk gyorsan. Ők lassan múlnak el." /Bertolt Brecht/

Szerelmi ciklus 1927-28-ból /részlet/

"Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyûlöllek

és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már."

/Radnóti Miklós/

Ballada a senki fiáról /részlet/

"...a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom."

/François Villon/

Metafizikai_1. /részlet/

Mindenkiben ott volt a jel, ami a kezdettől belénk leheltetett. Van, aki megtalálja és van, aki nem is tud létezéséről...

Aki felfedezi magában ezt a magasabb szellemi világból hozott örökséget, annak feladata, hogy egy életen át harcoljon, annak felszínretöréséért. Testünk cselekedeteit és gondolataink milyenségét sokban befolyásolja ennek a metafizikai örökségnek a jelenléte, földi életünk során. A következő világ ahová visszatérünk, (ezen szellemi örökség formájában való létezés,) már azáltal lesz meghatározott, hogy miként gondolkoztunk ideát, és hogyan cselekedtünk...

Az elmétek legyen tiszta, kezetek könnyű és erős, akkor nem fullad bele Lelketek, a fizikai világ korlátaiba, elsőként az idő végességébe.

Őszi alkonyat

Egy sötét dobozból lestem a rajta kivüleső világba, a látottaktól rámolvadt a doboz. Az alkonyat melyet akkor láttam, egy jeget verejtékező vérbefulladás volt. Tudtam, hogy nem vagyok egyedül. Dermesztett az egyedüllét érzete, és ha azokra gondoltam, akiket elveszítettem, ez csak megerősödött bennem... A némaság zokogása, amit érezni lehetett, látva, amint a Nap megadja magát a sötétségnek. Borzasztó volt. -olyan ez, mint amikor tudatosul bennünk, hogy hamarosan eljön a tél, mert kérlelhetetlenül ránktört az ősz. Próbáltam kimászni a dobozól, de féltem. Valaki megszorította fagyosan izzadó kezemet és csak annyit mondott: "Gyere!"
Én fogtam magam és egy nyugodt érzéssel visszbújtam a dobozba és néztem tovább kifelé, és tudtam hogy itt a tél... /Eljön a tavasz!!! ...csak messze van még.../

Beköszöntő - Előszó

"Feketék voltunk és fehérek,sötétben éltünk és meghaltunk a fénynek.
Álomszerű létünk valóság volt, vagy vízió csupán?
Fájdalmaink közepette nevettünk a legjobban magunkon. Elátkoztunk mindent, mi időből és testből vétetett, de mégis rabjai voltunk a földi világnak.

Mi a következő világnak adózunk, küldetésünk, hogy felkészüljünk a halálra és megtaláljuk az örökkévalóság igazságát, ami létünk alapját jelenti, a két szélső pont között." /előszó a Fekete-fehér albumból/

Ezen az irányvonalon szeretném elindítani a gondolatmenetet, ami remélem sokatokhoz eljut majd és elolvasása, valamint továbbgondolása, javatokra válik!