forrás: www.maimano.hu
A képeket válogatta: Csizek Gabriella
fotó: Boronyák Vivien
Karácsonyi Fotóvásár
fotó: Boronyák Vivien
Jelentkezz!!!
Szeretettel invitálunk hamarosan induló fotótanfolyamunkra!
A kezdő tanfolyamunk egy 30 órás bevezető előadássorozat, melynek fókuszában a technikai ismeretek elsajátítása és a látásmódbeli fejlődés áll. Az elméleti ismeretek átadása mellett számos gyakorlati problémát is körüljárunk, melyeket műteremben és/vagy külső helyszínen modellezünk is!
A tanfolyam november 26-án kezdődik az sp works | fotóműterem & reklámstúdió szervezésében, és március 10-ig tart. A tanfolyam szombat délelőttönként 10-től 12 óráig óráig tart majd 2x45 perces előadásokkal, a köztük lévő kávészünet során pedig lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre is.
Saját fényképezőgép, laptop, nem alapfeltétele a tanfolyamon való részvételnek!
Várjuk jelentkezésed!
A kezdő tanfolyamunk egy 30 órás bevezető előadássorozat, melynek fókuszában a technikai ismeretek elsajátítása és a látásmódbeli fejlődés áll. Az elméleti ismeretek átadása mellett számos gyakorlati problémát is körüljárunk, melyeket műteremben és/vagy külső helyszínen modellezünk is!
A tanfolyam november 26-án kezdődik az sp works | fotóműterem & reklámstúdió szervezésében, és március 10-ig tart. A tanfolyam szombat délelőttönként 10-től 12 óráig óráig tart majd 2x45 perces előadásokkal, a köztük lévő kávészünet során pedig lehetőség nyílik kötetlen beszélgetésre is.
Saját fényképezőgép, laptop, nem alapfeltétele a tanfolyamon való részvételnek!
Várjuk jelentkezésed!
megállapítás
"Szenvedéstörténetem értelmetlensége
Gyermekeim mosolyában is megtalálható."
Gyermekeim mosolyában is megtalálható."
/Miksi Attila/
HÁROMSZÖGEK
Ajánlom szeretettel Háy János Háromszögek című darabját, Göttinger Pál rendezésében. A darab március 9-től a Magyarszínházban lesz megtekinthető!
Kubik Anna, Császár Angela és Horváth Lajos Ottó
fotó: szami
Pillanatkép a mindennapokból # 42
1074 Budapest VII., Erzsébet körút. 21.
látványterv: Szabó Márton
plakátfotó: szami
MÁZ tárlatkritika | Bedecs Réka
FOTÓMÁZAS LÉLEKNÉZET
Kreativitás, diszharmónia, nyers erő. Ez mind Szami, aki ha egy fényképezőgéppel párosul, olyan egyedi, formabontó és megdöbbentő alkotások létrehozására képes, mint a MÁZ című kiállításának anyaga. A hazai fotóművészet fiatal kiválósága ezúttal a konceptualizmus és experimentalizmus határán táncoló képeivel vezeti be közönségét a maga fekete-fehér dzsungelébe, hogy egy kis időre úrrá lehessen rajtunk mindaz, amit ugyan nem várunk az élettől, néha mégis elemi erővel hatol belénk.
A Szami néven alkotó fiatal fotográfus 1987-ben született Győrben, fényképész szakvizsgát pedig a budapesti Práter utcai szakképző iskolában tett, ahonnan a terület sok neves magyar szakembere került ki az évek során. A művész még tanuló korában megnyerte a Budapesten rendezett V. Nemzetközi Fotókiállítás ifjúsági kategóriáját. Karrierje, ettől kezdve töretlenül ível felfelé. 2010-ben a Magyar Fotóművészek Szövetsége felvette tagjai közé az akkor még csak huszonhárom éves fényképészt, ez pedig egyértelmű jele annak, hogy a kortárs hazai fotográfia legújabb generációjának egyik figyelemre méltó alakjával állunk szemben.
Szami fővárosi kiállításainak sora a MÁZ című tárlattal folytatódik, mely a Mai Manó Házban várja a látogatókat. Mikor azonban belépünk a kiállító terembe, jobban járunk, ha önként a galéria kicsiny fogasára akasztjuk benső harmóniánk köpenyét, ellenkező esetben ugyanis maguk a portrékon szereplő arcok rántják le rólunk egy a műtét utáni varratok kiszedéséhez hasonló érzés kíséretében. A lényeg, hogy így vagy úgy, de éppolyan lecsupaszítva kell végigélnünk a tárlat által elénk tárt mélységeket, mint ahogy a mázolt alakok megjelenítésre kerültek. A függőleges és vízszintes, sötét és világos ellentétpárok játéka néma kiáltásként hat, mely ugyan a művészből fakad, de a közönségben realizálódik. A kontrasztok megteremtésének eszköze a testfesték. Ez azonban nem az a már-már bosszantóan édes, émelyítő máz, amit a születésnapi tortánkról ismerünk. Ez az ember máza. Mindannyiunk máza. Lényünk legbensőbb valóját elrejtő maszk, melynek bemutatásával a fotós zsigeri borzongást idéz elő, hiszen a máz nem szép, de valódi.
Szami karakterisztikus műtermi portréiban jelentőségüket vesztik a külső tényezők, helyüket az alakok tágra zárt szemeiben rejlő történetek és a belőlük fakadó kimondhatatlan kérdések veszik át, melyek a képeken keresztül is élővé varázsolják a mázolt embereket, mi több dialógusba kapcsolják a közönséggel. Ennek köszönhetően a kiállítás passzív szemlélőiből aktív szereplőikké avanzsálunk, akiknek alkalma nyílik szembesülni önmagunk elől is titkolt kudarcainkkal, fájdalmainkkal, félelmeinkkel, valamint személyiségünk ezekből eredő torzulásaival, a lelkünket takaró maszk elhatalmasodásával.
Az összességében sötét megjelenésű képek a felismerés világosságát hozzák el a szemlélő számára, mely mind énünk megismerése, mind a folyamatos lelki fejlődés szempontjából elengedhetetlen lépcsőfok. Ettől válik a MÁZ című kiállításon bebarangolható érzelmi dzsungel egészen sajátos módon és értelemben a tisztaság hordozójává. Annak a tisztaságnak a megtestesítőjévé, amit festékfoltok közt megbúvó, egészen szélsőséges hangulatokat kifejező szemek képviselnek, s ami által elkerülhetetlenül hat ránk a koncepciózus tárlat.
A fotóművész a tőle megszokott gazdag, ám letisztult fantáziavilágot tükröző megoldásokkal vezeti végig az általa kreált belső úton közönségét, melyen a portrék alakjai mintegy útjelző táblákként funkcionálnak. Különösen is figyelemre méltó a tárlat részét képező „Bohóckodó” című kép, mely 2010-ben a XVII. Esztergomi Fotográfiai Biennálén csokorba gyűjtött művek között is szerepelt, s amely a MÁZ című anyag kiállított elemei között a teljes lelki megtörtség látható jeleit sugározva is a legtöbb pozitív érzelmet hordozza magában. Az alkotások megtekintése nem csak arra lehetőség, hogy magas művészi szinten megkomponált fotográfiák együttesét figyelhessük meg, hanem önmagunk mélységeinek beutazására is alkalmat ad. A Szami által megalkotott fotómázas léleknézetbe való bepillantás a kortárs magyar fotóművészet egyedi ösvényének megtapasztalása. Épp ezért kár lenne kihagyni az általunk látogatott kulturális programok sorából. De mielőtt a kiállítás megtekintését követően távozunk a galériából, el ne felejtsük a fogasról levenni és friss élményeinkkel telve újra magunkra teríteni belső harmóniánk köpenyét.
A kiállítás megtekinthető a Magyar Fotográfusok Háza-Mai Manó Házban, a „Kis Manóban” 2011. január 21. és március 20. között.
forrás: kikotoonline.hu
megnyitó beszéd | Mélyi József
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Az agyunkba érkező képeket ősi, gyakran állati mintákat követve a túlélés szempontjából értékeljük: egy jel, egy szín vagy egy mozdulat jelent-e veszélyt számunkra? Leggyorsabban, szintén ősi minták nyomán, az arcból próbálunk meg olvasni. Az, ami ott áll velem szemben és rámnéz, meg fog-e enni vagy én eszem meg őt - ez az első két kérdés. A portréfotó is ugyanolyan kép, mint a többi; első látásra a lefényképezett arcot is valóságnak gondoljuk, és ösztönösen kiszűrjük belőle a veszélyt. A csíkokkal bemázolt arc alapvetően veszélyt jelent, ezt diktálja a józan ész és az ősi ösztön. A csíkos arcú emberek olyanok, mint a tigrisek, ha ránk néznek, már meg is esznek. Vagy, ha még van egy másodpercünk: a csíkos arcú emberek, ha nem is tigrisek, de legalábbis harcosok, mondjuk amerikai katonák Vietnamban, akik a dzsungel mintázatába akartak beolvadni, indiánok a Vadnyugaton, akik kiásták a csatabárdot. Javarészt nincs kézzelfogható, megélt tudásunk erről a veszélyről, a mázolás pedig manapság gyerekes játéknak tűnhet. A csíkosra festett arcú emberekről általában nem rendelkezünk közvetlen képpel, legfeljebb fotókon, filmeken, festményeken láttuk őket. A fotókból most itt van néhány, bemázolt arcú emberek sorozata. Nem törzsi harcosok bevetés előtt, nem rendellenességgel születettek, nem vészhelyzetben magukat álcázó emberek, hanem portréfotók.
A képeket tehát mint fotókat nézzük, veszélyességük ezzel csökken. Egy kép nem esz meg, ez biztos. De tudjuk-e tisztán képként nézni a képet? Nem valószínű. Ha látjuk rajta az emberi arcot, akkor semmiképp. Nem tud eltűnni úgy a mintázat mögött, hogy ne próbálnánk megtalálni benne a szépséget vagy a veszélyt. Szami képein a modellek szépek és pózolnak - bár a mázolt arc most is önkéntelenül veszélyt jelez, a szemek és a tartás nyugalmat sugároznak. Maszkot öltött embereket látunk. A maszk az egyik legfontosabb és legrégibb emberi eszköz, amely egyszerre eltakar, átalakít és szabaddá tesz. Aki maszkot visel, annak karnevál van, annak nem ér a neve. A maszk - legyen az akármilyen jelzésszerű - többet ad, mint amennyit elvesz. A maszk viselője lassan eggyé válik a maszkjával, ez mind egy szép nagy, de igaz közhely.
A képen a maszk vagy máz - milyen közel is van egymáshoz ez a két szó - egyszerre takarja és emeli ki a vonásokat. Szami még rá is erősít erre a képeken: az arcokon a vonalakat hol a takarás, hol a kiemelés jegyében húzza. Mert ne feledjük el, tényleg képekről van szó. Ahogy Matisse vagy Vuillard képein a terítő mintázata folytatódik a tapétán, s így jön létre a megcélzott dekoratív, síkszerű hatás, úgy itt a máz, az arc és a háttér áll össze közös mintázattá. De míg a vietnami harcos a bemázolt arcával beleolvad a dzsungel-környezetbe, addig itt most kiugrik belőle. Képzeljük el egy pillanatra, hogy az összes fal be van festve, csíkos, dzsungelszerű mintákkal, fekete-fehérben. Valószínűleg teljes lenne a mimikri. Így viszont a fehér fal előtt keretbe foglalt képeket látunk, amelyek kiugranak a környezetükből.
Szami egyszerű kép-trükkökkel dolgozik, ezek nyomán lesznek a befestett emberekből ironikus emberfestmények. Az egyik trükk maga az absztrakt háttér, amely nagyon hasonló az arcra mázolt csíkokhoz. Nemcsak magának a festés gesztusának játékossága akadályozza meg, hogy tragikusan értelmezzük a képeket, hanem a festés jellege is. Olyan az akció és annak leképezése, mintha a negyvenes-ötvenes évek Amerikájában vagy Nyugat-Európájában lennénk: Yves Klein kék festékben forgatja meg a meztelen nőt, az absztrakt expresszionisták festékben forgatják meg a vásznat. Mindezt a XXI. század elején fotóban, fekete-fehérben feldolgozni, nem kis történeti iróniára utal. A másik trükk a klasszikus kivágás, ami ebben az esetben egy-egy büsztöt jelent. Klasszikus portrét a photoshop korában a valóságban is bemázolni, szintén ironikus fordulat.
Nekem, amikor először láttam Szami mázas-maszkos portréit, egy ma már vicces, de eredetileg korántsem ironikus régi kép jutott eszembe. Amikor a televíziót feltalálták, a legnagyobb problémát a kontraszt jelentette. Amikor a bemondó büsztje megjelent a képernyőn, a harmincas évek közepén, a német kísérleti nézők egy síkszerű figurát láttak csak, kivehetetlen vonásokkal. A trükk egyszerű volt: bemázolták a bemondónő arcát, az árnyékokat felerősítették, kontrasztosabbá tették. Így a valóságban rendkívül mulatságos szurtos képű hölgy a képernyőn pont úgy nézett ki, mintha semmi nem lenne az arcán. Tulajdonképpen ez csak azért jutott eszembe a formai hasonlóságokon túl, mert lehet, hogy a tökéletesnél is tökéletesebb LED-TV-k és milliárd megapixeles eszközök korában a mázas kép adhatja az igazi kontrasztot.
A kiállítást megnyitom.
MÉLYI JÓZSEF
Pillanatkép a mindennapokból # 41
kiállítás látogatók
Benkő Imrével és Mélyi Józseffel
A Máz című kiállítás megnyitóján | Mai Manó Ház 2011_01_20
fotó: Fülöp Máté
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)