"Egy naiv alak szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesen panaszkodna elpuhult, hiszékeny ember módjára. Érthetően szeretnék fogalmazni ebben a levélben.
Minden figyelmeztetés a punk rock 101 havibajából, mióta először találkoztam közösségetek erkölcsiségével – függetlenséggel átitatott ölelésével – nagyon igaznak bizonyult. Túl hosszú ideje nem érzem már a zene hallgatásának vagy csinálásának izgalmát. Bűnösnek érzem magam emiatt – túl a szavakon. Például amikor a színpadon vagyunk, a fények kialszanak és elkezdődik a tömeg mániákus örvénylése, ez nem hat már úgy rám, ahogy Freddie Mercury-ra hatott, aki szeretni tűnt és elmerülni a tömeg szeretetében és csodálatában, amit én abszolút csodálok és irigylek. Az igazság az, hogy nem tudlak bolonddá tenni titeket, senkit. Ez egyszerűen nem fair se veled se velem. A legszörnyűbb bűn, amit el tudok képzelni az az, hogy ha szétbaszom az embereket a szarral, és úgy teszek, mintha 100%- osan jól érezném magam. Néha, mielőtt kimegyek a színpadra, úgy érzem, mintha egy blokkolónak kellene lennie valahol. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy értékeljem (és csinálom is, istenemre csinálom de ez nem elég). Értékelem a tényt, hogy én-mi annyi embert megérintünk és szórakoztatunk. Csak egy narcisztikus fazon képes akkor értékelni a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit idiótának kellene lennem, hogy újra érezhessem azt az eufóriát, amit még gyerekként. Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen ismertem és a rajongóinkat, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián amit mindenkivel szemben érzek. Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már szomorúvá tesz. A kicsi, szomorú, érzékeny, „nem-méltányoló” Jézus. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom. Van egy istennő feleségem aki a nagyravágyástól és empátiától szenved és egy lányom, aki túl sokat emlékeztet arra, ki is voltam régen, tele szerelemmel és kedvvel, mindenkit megcsókolva akivel találkozik, mert mindenki jó és senki se bántja. És ez megrémít a legbensőbb szintekig. Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy Frances a nyomorult, önpusztító, halott rocksztár lesz, amivé én lettem. Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg az emberek iránt. Csak mert az embereknek úgy tűnik, hogy könnyű empatikusnak lenni. Csak, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket. Azt hiszem. Az égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek a leveleket és az aggódást az elmúlt években. Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok. Nincs már nyugalmam többé és úgy emlékszem jobb kiégni, mint elbújni.
Béke, szeretet, együttérzés.
Kurt Cobain
Frances és Courtney, ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytatsd, Frances-ért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
SZERETLEK SZERETLEK!"
Kurt Cobain drogfüggőséggel és mániás depresszióval küzdött. Miután a rehabilitációról elszökött, 1994. április 5-én a fentik ben megfogalmazott gondolatokat hagyva maga után, seattle-i házában fejbe lőtte magát. Holttestét három nap múlva, április 8-án találták meg, április 14-én temették el.
3 megjegyzés:
Eddig fogalmam sem volt róla,hogy Kurt-ben ennyi érzelem és zűrzavar volt.Mindig felfoghatatlan számomra,hogy mi képes rávenni egy embert arra,hogy megrövidítse ezt a múlandó földi életet...mindenesetre nagyon sajnálom,hogy így távozott.
Nagyon jó lelkű ember volt. És már mindennek 20 éve. Sajnálom, hogy ilyen korán és fiatalon távozott. Nyugodjon békében.
Megjegyzés küldése