"Akkor bámulom, amikor már elhagyott, amikor átgázolt rajtam... szépségével úgy lesújt, hogy képtelen vagyok szembenézni vele." /Bohumil Hrabal/
A szorongás, amit ott éreztem, a körtefa tövében, nem más, mint a folytonos változástól való félelem... ,hogy ki-be járkálnak az ember életében. Nincs pillanat, amit meg tudnék ragadni és magamhoz szorítani. Csak olyan pillanatok vannak, amik elhaladva kinevetnek. De bár így van, mégis jó volt bennük lenni és átélni Őket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése